Sellők márpedig léteznek – legalábbis Máltán
Ha azt gondoltad, hogy sellőkkel legfeljebb Andersen meséiben vagy Disney-filmekben találkozhatsz, ideje Gozo felé venni az irányt. A máltai szigetek körüli kristálytiszta víznek ugyanis már saját, hivatalosan is képesített sellője van.
Nadzeya Bette Gozo szigetén él, a közösségi médiában pedig találóan Maltese Mermaid, azaz „máltai sellő” néven lehet vele találkozni. A 33 éves, Fehéroroszországban született Nadzeya, miután elvesztette az állását – saját elmondása szerint munkáját a mesterséges intelligencia vette át –, úgy döntött, ideje egészen más irányba úszni: főállású sellő lesz.
És ez nem pusztán annyit jelent, hogy valaki felvesz egy látványos sellőfarkat, majd beugrik a tengerbe. A „mermaiding” az elmúlt években egyre népszerűbb szabadidős tevékenységgé vált, amelyhez speciális képzések is kapcsolódnak. A résztvevők megtanulják, hogyan merüljenek szabadtüdővel, hogyan mozogjanak biztonságosan a víz alatt monofinnal – azaz a két lábat egyszerre mozgató, sellőúszást lehetővé tevő uszonnyal –, és még elméleti vizsgát is kell tenniük.
A sikeres vizsga után pedig valódi certified mermaid, azaz képesített sellő válhat belőlük a Scuba Schools International (SSI), a világ egyik legnagyobb búvároktatási szervezetének rendszerében.
Málta víz alatti szépsége sellőszemmel
Nadzeya két éve költözött Máltára, és most a sellőlétet nemcsak különleges hivatásként, hanem a szigetek népszerűsítésének kreatív módjaként is használja. Közösségi oldalán Málta és Gozo partvidékének szépségeit szeretné egy egészen más perspektívából megmutatni. Hiszen a látványos máltai öblökről, barlangokról és strandokról rengeteg felvételt láthatunk – ő viszont azt szeretné megmutatni, milyen lenyűgöző világ rejtőzik a vízfelszín alatt.
A főállású sellőlétnek egyébként számos változata létezik. Vannak, akik víz alatti fotózásokon és közösségimédia-tartalmak készítésén dolgoznak, mások nyílt vízen vagy akváriumokban lépnek fel. Megint mások sellőfarkakat készítenek, oktatóként dolgoznak vagy éppen saját „sellőiskolát” alapítanak. Nadzeya tervei között is szerepel, hogy közösséget építsen maga köré: szeretné, ha idővel mások is csatlakoznának hozzá, és közös sellőúszásokat szervezhetnének Máltán.
És úgy tűnik, erre van is esély. A mermaiding világszerte egyre népszerűbb: sokak számára játékos kiszakadást jelent a hétköznapokból, miközben különleges módon kapcsolódhatnak a természethez és a tengerhez. Gozo pedig lassan igazi sellő-találkozóhellyé válhat, 2026 júliusában például a belga Merdreams vzw sellőiskola Xlendiben rendezett sellőtábort.
Úgyhogy ha legközelebb Gozo partjainál úszva egy sellőfarkat pillantasz meg a kristálytiszta vízben, nem biztos, hogy túl sokáig voltál a napon. Lehet, hogy tényleg Málta sellőjével találkoztál.